Október 19-én került megrendezésre a Szentháromság Plébánián az „Egyházközségbe hívogató” családi nap a gödöllői hitoktatók és a Gödöllői Kolping Család szervezésében. A nyárias időnek örülve a rendezvényt a plébánia udvarán tartottuk meg.
Janó atya megnyitó szavai után a „Janó atya válaszol” program keretében Janó atya válaszolta meg a hittanos gyerekek által feltett közel 30 kérdést. A válaszokból a résztvevők többek között megismerhették Janó atya papi szolgálatra való hívásának történetét, kedvenc vicces papi eseményeit, de még a kedvenc ételét is.
Ezután a résztvevők három különböző programon vehettek részt: a kisebbek kézműveskedés keretében mézeskalácsot díszíthettek (és ehettek), gyöngyből tizedes rózsafűzért fűzhettek, viaszlapból gyertyát készíthettek, és üvegből mécsest alkothattak. A nagyobb gyerekek ezalatt okostelefonnal fényképet készítettek, melynek a kereszt ábrázolás volt a témája.
A keresztet ők is megalkothatták, vagy a templomban fényképezhették le. Amíg a gyerekeket a programok kötötték le, a szüleik tanúságtevőkkel beszélgethettek, megismerve személyes történeteket az egyházközséghez tartozó Katekumen, Házas Közösség, Baba-mama Klub, Szeretet Imacsoport és a Gödöllői Kolping Család képviselőitől.
A programok után a déli harangszó hívta közös imára a résztvevőket, hogy ebédre közösen kakaót és kalácsot fogyasszanak el. A családok ezután közösen folytatták a napot, vetélkedő keretében tesztelhették tudásukat zeneismeretben, popcorn-fújásban és egyházközség ismereti kvízben egyaránt. A vetélkedő után megismerhettük a résztvevők által készített fényképeket. A napot közös gitáros énekkel zártuk.
Reméljük, hogy a programon részt vevők jól érezték magukat, és sikerült őket az Egyházközségbe hívogatni.
2019. október 19 – Egyházközségbe hívogató